A műholdas felvételek szerint a sarki tengeri jég kevesebb területet fed az Óceánból mind télen, mind nyáron.
Az Északi-óceánt fagyott tengervíz rétege borítja. Ez a tengeri jég a hosszú poláris tél során nő, általában márciusban éri el a maximumát, majd nyáron olvadásnak indul, hogy szeptemberre elérje az éves minimumot. Ez egy természetes fluktuáció, amely évszázadok óta fennáll. Ám a műholdak adatai szerint a jég most az éves maximum és minimum idején is kevesebb területet fed, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
2026-ban a tengeri jég az éves minimumát szeptember 12-én érte el, körülbelül 4,6 millió négyzetkilométeres kiterjedéssel, amely a 2008-as, a 2010-es és az 2025-ös minimum értékeivel együtt a műholdas feljegyzésekben a tizedik legalacsonyabb minima közé sorolja.
Alacsonyabb minimumok, vékony jég
A tudósok több mint fél évszázad óta, 1978 vége óta folyamatosan figyelik az északi tengeri jég éves növekedését és visszahúzódását műholdak segítségével. A jég kiterjedése az itt-tartott időszakban általában csökkent, de a 2000-es években a zuhanó tendencia meredekebbé vált, és rekordközeli alacsony értékek mind gyakrabban megjelentek. Az elmúlt húsz nyár mindegyike a legalacsonyabb minimumkiterjedések közé sorolható a feljegyzések szerint, 2007-től 2026-ig. A legalacsonyabb értéket 2012 szeptemberében érte el.
Az utóbbi években viszont szeptemberi minimális jégkiterjedés viszonylag stabilnak tűnik. A nyári olvadást nagyban befolyásolja az időjárás, a meteorológiai viszonyok egyetlen nyár alatt is sokat változtathatnak. Például az elmúlt évtizedben a felhőzet növekedése több napsütést akadályozott meg, így lassította a felgyorsult olvadást a kutatók szerint.
Az Arktiszon áttekintve a megmaradt jég fiatalabb és vékonyabb. A többévnyi jég kiépülésének visszaesése mutatja, hogy inkább első évben megjégző törékeny jég dominálja a térséget. A téli jég is zsugorodik. A 2026-os márciusi maximum statisztikailag összekapcsolódott az 2025-ös maximum értékével a legtöbb év legkisebb maximuma közé torkollva a megfigyelések történetében.
Felhőkön át látni
A tengeri jég kiterjedésének meghatározásához a tudósok passzív mikrohullámú szenzorokkal ellátott műholdakat használnak, amelyek a Földtől természetes módon kibocsátott mikrohullámú energiát mérik. A jég több ilyen energiát sugároz, mint a nyílt víz, ezért kiemelkedik a mikrohullámú képeken. Mivel a mikrohullámú sugárzás átmegy a felhőkön, a műholdak időjárástól függetlenül folyamatosan figyelhetik a tengeri jeget.
A feljegyzések 1978-ban kezdték a Nimbus-7 adatainál, ezt követték a 1987-től üzemelő DMSP műholdak, majd a 2002 és 2011 közötti Aqua műhold. 2025-től pedig a japán JAXA GCOM-W műhold megfigyeléseit használják. A képek központi területén található fehér kör a „gömblyuk” nevű jelölés, amely északon található, és amelyet a műholdas szenzorok hagyományosan nem tudtak adatot gyűjteni. A tengeri jég becslései azon a feltételezésen alapulnak, hogy ez a lyuk jéggel van kitöltve.
A tengeri jég becslései tehát ezt a lyukat jégkitöltöttnek feltételezik.
© NASA
Forrás: Nasa.gov
