Megjelent a falusi turizmust támogató pályázat feltételrendszere. A kistelepülések turisztikai fejlesztését az idén a LEADER szervezetek elképzelései szerint alakították. A pályázatok júliusban nyújthatók be.
A pályázat célja a vidékre irányuló turizmusformák, a fenntartható falusi, agro- és ökoturisztikai fejlesztések, beruházások infrastrukturális és szolgáltatási feltételeinek, marketingjének támogatása. A támogatás a vadász-, a lovas-, a horgászturizmus vonzóvá tétele, a helyi művészeti, népművészeti értékek, szokások és életmód megismertetését, szálláshelyek létesítését, bővítését és fejlesztését szolgálja.
A beruházások helye szerint igényelhető legkisebb támogatás egymillió forint, a legmagasabb vissza nem térítendő támogatás összege, a Helyi Akciócsoportok előzetes tervei szerint igényelhető, de nem lehet több 20 millió forintnál.
Ahol a HACS-ok nem számoltak ilyen jellegű fejlesztéssel, ott az 5000 fő alatti településeken, illetve a 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken nem nyújtható be a jogcím keretében támogatási kérelem. Az akciócsoportok 6 milliárd forint sorsáról határozhatnak.
A turisztikai vállalkozásoknak kiírt pályázaton a természetes személyek, mikro-, kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, nonprofit szervezetek, egyházak kérhetik a támogatást.
Érdemes áttekinteni a teljes kiírásnak a mellékleteit is, mert ebből a pályázatból csak a Helyi Akciócsoportok fejlesztési tervei szerint igényelhető a támogatás. Így nem támogatható számos településen ebből a pályázatból turisztikai cél, például a Kiskunság egy részén - a Kiskunok Vidékéért Egyesület működési területén -, és számos nyírségi faluban (a Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület és a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén). Másutt, például a szlovák határ mentén fekvő kistelepüléseken a kiírt maximumnál kisebb összegre lehet pályázni ( 2 és félmillió forintban határozták meg a felhasználható összeg felső határát).
Részletes ismertető itt olvasható.
2013-05-25 |
2,5 %-os kamat: itt az MNB kölcsön hitelkiváltásra, beruházásra forgóeszközre |
2013-05-28 |
|
2013-06-07 |
|
2013-06-06 |
|
2013-05-23 |
|
2013-05-21 |
|
2013-05-31 |
|
2013-05-30 |
|
2013-06-03 |
|
2013-06-05 |